"Tanulmányozd először az elméletet,
            aztán jöjjön a gyakorlat, mely
            belőle származik."
                               Leonardo da Vinci
 
Georges Braque:
Bach
   A képzés továbbképzést jelent a család- és rendszerállítás módszereiben.
    A képzés formája lehet: egy-egy alkalommal több napig tartó csoportmunka, vagy többnapos modulokból álló másfél- kétéves kurzus. A több modulból álló kurzus résztvevői az egész kurzusra kötelezik el magukat, a kurzus mint olyan zártnak tekinthető, vagyis a jelentkezők vállalják, hogy minden modulon részt vesznek. A kurzushoz időközben csatlakozni nem lehet, de ettől függetlenül, az adott kurzus egyes moduljai lehetnek nyitottak is, ha ezt a modul témája megkívánja, vagy megengedi. Ezekre a modulokra a résztvevőkön kívüli érdeklődők is jelentkezhetnek. A modulok meghirdetésekor erre külön felhívjuk a figyelmet.
    Dr. Bagdy Emőke felkérésére, Mirnics Zsuzsa szervezésében indítottuk el 2008-ban az első kurzust a Károli Gáspár Református Egyetemen. A képzés csoportja az egyetem munkatársaiból, az egyetemen kívüli pszichológusokból, pszichoterapeutákból, illetve más magyarországi családállítás-képzésen résztvevő, vagy már végzett tanácsadókból állt össze. A Német Rendszerállítók Szövetsége (DGfS) által elismert képzési programom alapján vezetem a kurzust.
    A 2008-ban indult képzés 8 modulból áll. Időtartama körülbelül két év, negyedévenként egy-egy modullal. Két önismereti, sajátélmény csoporttal kezdődött és erre épül rá hat, 3-4 napos tematikus modul. A modulok témái: a rendszerállítás fejlődéstörténete és formái; a családállítás alapfogalmai, elmélete és vezetésének technikája; a családállítás alkalmazása csoportban és egyedi terápiákban; családállítás személyekkel, szimbólumokkal és figurákkal; speciális módszer: NIG; bevezetés a struktúraállítás módszereibe; szervezetállítás.
    A képzésben a DGfS által elismert kollégáim is részt vesznek. Így a 4. modul ( 2009. december 11-14.) instruktora Barbara Innecken volt. A strukturaállításba bevezető 5. modult (2010. március 25-28) pedig a grazi Dr. Guni Leila Baxa fogja vezetni.