"felrajzoljuk magunkat
                      saját jelrendszerünkben,
                      ahol a kuszaság is
                      pontos kifejezése
                      a mondanivalónak"
                                      Keresztes Ágnes
 
Georges Braque:
Gyümölcsöstál
Gondolkodásunkat, magatartásunkat meghatározza és befolyásolja a családunkról, családi kapcsolatainkról, magunkban hordozott "belső" képünk. Ezek a belső, rejtett (nem felismert) képek forrásai lehetnek életünk nehézségeinek, akadályainak, de fel-és elismerve, esetenként átformálva őket, életünk erőforrásaivá is válhatnak. Az alapfeltevés az, hogy érzelmeink és cselekedeteink azon hely által determináltak amelyet az adott családban (rendszerben) másokhoz viszonyítva betöltünk. Az adott rendszerben elfoglalt helyünk, szerepünk, kötődéseink felismerése és elfogadása segíthet személyiségünk, magatartásunk kiegyensúlyozásában, sérelmeink, fájdalmaink feldolgozásában, emberi konfliktusaink rendezésében. A családfelállítás által fény derülhet arra, mi és hogyan befolyásolta helyzetünk, kapcsolataink eddigi alakulását, a felismerés pedig lehetővé teszi, hogy új viszonyt alakítsunk ki a családból fakadó pozitív erőkkel, teret engedjünk hatásuknak életünkben. Ezeket a szemináriumokat azoknak ajánlom, akiknek társukhoz, gyermekeikhez való viszonyukban, munkahelyi vagy egyéb szociális kapcsolataikban megoldhatatlannak tűnő nehézségeik, konfliktusaik vannak, s úgy gondolják, érdemes családrendszerük, családi kapcsolataik összefüggésében megvizsgálni, átélni és értékelni ezeket a problémákat, majd az élményből kiindulva új megoldásokat keresni, ezeket kidolgozni és megvalósítani. A szeminárium résztvevői lehetőséget kapnak arra, hogy saját egyéni rendszerüket felállítsák úgy, hogy életük kulcsfiguráinak képviseletére megszemélyesítőket választanak a többiek közül. A felállítás, vagyis konstelláció, mint élőkép jelenik meg, amely a terapeuta által értelmezhető és átformálható. Kellő őszinteséggel, befogadó készséggel terapeutaként, megszemélyesítőként vagy akár csak az élményt megtapasztaló szemlélőként, de természetesen kliensként is sokféleképpen profitálhatnak egy ilyen szemináriumon.
Az önismereti és terápiás szemináriumok lehetnek egy-, két- és háromnaposak.
Az egynapos csoport azok számára lehet érdekes, akik a családállítás folyamatát, vagy a csoport vezetőjének munkastílusát szeretnék megismerni. Az egynapos csoportok általában nagy létszámúak és így csak a résztvevők egy kisebb csoportja dolgozhat saját témáján. Általában az első ismerkedési, bemutatkozó kör során dől el, hogy kik lesznek azok, akik problémája állításra kerül. Az időben és pénzben is több ráfordítást igénylő két- és háromnapos csoportokra azok jelentkeznek, akik saját témájukon szeretnének dolgozni és igénylik a csoportfolyamatok által nyújtott sokoldalú fejlődési lehetőséget. A csoportok nagysága közepes, általában mindenki, aki saját témával akar dolgozni, sorra kerül. Vannak olyanok, akik már többször dolgoztak családállítással saját problémán. Õk a szerepvállalás által kapnak friss impulzusokat fejlődésükhöz. vagy a módszer tanulmányozása, alaposabb elsajátítása miatt vesznek részt újabb és újabb csoportokban.
A saját élmény megszerzésének igényével résztvevők is fontos tagjai a csoportoknak; ők közvetetten dolgoznak saját témájukon. Közöttük lehetnek olyanok is, akik első alkalommal vesznek részt családállítási szemináriumon azzal a céllal, hogy megítéljék: való-e nekik ez a csoport munka, terápia.